A Pyrgos 2000-ben alakult meg. 

Pletser István a Pyrgos zenekart 2000-ben, a táncegyüttest 2001-ben alapította meg, amit rövid időn belül Takács Katalin vett át. Katalin vezetésével a mai napig a 3 évestől a huszonéves korig rendszeresen tartanak néptánc próbát és rendszeresen lépnek fel az ország különböző területein.  
2005. szeptemberétől van a Pyrgos zenekar mai formációja, Hristos & Bletskas 

Hrisztosz 11 éves korától a 2005-ös időponttól kezdett el rendszeresen játszani a görög táncházban bouzoukin (állandó Pécs IH.), így Ő a 10. zenekari szülinapot ünnepli. Előtte is voltak kisebb nagyobb előadásai, főleg klasszikus gitárral. Hrisztosz 2005 előtt a Mikros Pyrgos bouzoukisa volt, ahol az apja bouzoukiját használta, amíg nem rendelkezett saját hagszerrel. Hrisztosz a zene mellett már ebben az időben, aktív néptáncos tagja volt a Pyrgos-nak.

Zenekari tagok bouzouki, vokal
- Bletskas
- Hristos

Ebben az évben dupla Pyrgos születésnapi ünnepünk van!
A táncegyüttesünk tagjai között is vannak még hasonló évekkel büszkélkedő görög néptáncosok! 
Ünnepünk közé tartozik még az is, hogy 10 év után először játszhattunk együtt (Hrisztosz & István) a beloianniszi görög ünnepen március 28-án. 
Az is az ünnepünk közé tartozik, hogy 15 év után először játszhatunk a beloianniszi görög húsvét ünnepén április 12-én. Sőt ehhez a dátumhoz még egy ünnep tartozik, Hrisztosz szülinapja. 
Köszönjük minden régebbi Pyrgos zenésznek és táncosnak, hogy színesebbé tették eddigi műsorainkat! 
Köszönjük a fellépéseinkre járó barátainknak, vendégeinknek, hogy ez idáig kitartottak mellettünk, hogy ezt a két nagy évszámot is elérhettük!

| Görög videók ↓ Pyrgos zenekar |

normal-view3

♫ Révész ♫

normal-view3

♫ Hristos ♫

normal-view3

Kali tihi

normal-view3

Hartaetoi

GÖRÖG - MAGYAR BARÁTSÁG NAPJA

Pyrgos Kapcsolat

  • 2455 Beloiannisz / Takács Katalin (szervező)
  • info @ pyrgos.hu
  • +36 70 366 5300 vagy +36 70 250 1317

Görög Program Táncház Show Est

Üdvözöljük a Pyrgos Görög Zenekar és Néptánc Együttes oldalán!

Támogatónk a NEA

Pyrgos Közhasznú Egyesület:

PYRGOS

Oldalainkat 231 vendég és 0 tag böngészi

GREEK PORTAL

Op.rendszer:  
Linux t
PHP:  
5.4.45
MySQL:  
5.6.35
Pontos idő:  
03:41
Gyorsítótárazás:  
Letiltott
GZip:  
Engedélyezett
Látogatók:  
2
Cikkek:  
755
Webcímek:  
11

Kapcsolat

Pyrgos Görög Zenekar Néptánc Együttes

Szeretne többet tudni rólunk? 
Hívjon fel, vagy írjon egy e-mailt.

weboldalunk: Pyrgos.hu 

 

Megosztás

Pyrgos sablon beállítása

Color

For each color, the params below will be given default values
Blue Oranges Red

Body

Background Color
Text Color

Header

Background Color

Spotlight3

Background Color

Spotlight4

Background Color

Spotlight5

Background Color

Footer

Select menu
Google Font
Body Font-size
Body Font-family
Direction