Pécs / Mecsek Áruház előtti szabadtér - 2016. június 17. (péntek) Pyrgos Görög Táncház és az ANATOLI táncegyüttes

Beloianniszból 2 kisbusszal érkeztünk Pécsre. Pénteken a Mecsek Áruház előtti téren a pécsi ANATOLI táncegyüttes műsora színesítette a PYRGOS görög táncházat. Elég pörgősre sikeredett a nap, de jó kedvvel átsiklottunk napsütésen, áramszüneten és egy kis esőn a táncház alatt. Köszönjük a Pécsi Kulturális Központ és a Görög Nemzetiségi Önkormányzat támogatását, szervezését, hogy sikerült szabadtéren megvalósítani ezt a remek programot. Nagyon örültünk, hogy a régebbi ismerőseink is el tudtak jönni ezen a napon, hogy közösen táncolhassunk. 

Az áramszünet ideje alatt Hrisztosz rögtönzött hangszerbemutatója volt látható-hallható. 

Az áramszünet idején... - videó

Teljes videó

Mediterrán hangulat, szólótánc és a Zorba vár rád a Pyrgos görög táncházban! Kati a kezdőknek a görög tánc alaplépéseit folyamatosan mutatja, amit hamar el is sajátíthatnak az első lépések után a táncházba érkezők. Innentől kezdve még pár perc gyakorlás az alap lépésekben és már haladó táncosként folytathatják a táncházat az újonnan érkezők. 

19:00 - 22:00 óráig 

Az Anatoli táncegyüttes műsora kb. 20:00 órakor lesz látható. 


Pyrgos görög program

Görög táncház, tánctanítással. 
A tánctanító: Takács Katalin  
Gyere el és táncold velünk te is a zorbát! 
Belépő: Ingyenes!

Szeretettel várunk mindenkit!

Jó idő esetén a Helyszín: 7633 Pécs, Ybl Miklós u. 10. (Mecsek Áruház előtti szabadtér)
Rossz idő esetén a Helyszín: 7633 Pécs, Veress Endre utca 6. (Kulturális Központ)
Belépő: Rossz idő esetén is ingyenes!


A rendezvény támogatója a pécsi Görög Nemzetiségi Önkormányzat.
 

"A Pyrgos Görög Táncház a görögök és a görög nép kultúráját, zenéjét és táncait kedvelő nagyközönségének a találkozási helye. A hangulatos táncházi esték felelevenítik a görög tájak szépségét, a hamisítatlan mediterrán hangulatot és a tüzes görög virtust. A buzuki különleges muzsikájára az érdeklődők együtt táncolhatják „Zorba, a görög” táncát és sok más hagyományos görög lánc- és körtáncot."

 

| Görög videók ↓ Pyrgos zenekar |

normal-view3

♫ Révész ♫

normal-view3

♫ Hristos ♫

normal-view3

Kali tihi

normal-view3

Hartaetoi

GÖRÖG - MAGYAR BARÁTSÁG NAPJA

Pyrgos Kapcsolat

  • 2455 Beloiannisz / Takács Katalin (szervező)
  • info @ pyrgos.hu
  • +36 70 366 5300 vagy +36 70 250 1317

Görög Program Táncház Show Est

Üdvözöljük a Pyrgos Görög Zenekar és Néptánc Együttes oldalán!

Támogatónk a NEA

Pyrgos Közhasznú Egyesület:

PYRGOS

Oldalainkat 102 vendég és 0 tag böngészi

GREEK PORTAL

Op.rendszer:  
Linux t
PHP:  
5.4.45
MySQL:  
5.6.35
Pontos idő:  
15:02
Gyorsítótárazás:  
Letiltott
GZip:  
Engedélyezett
Látogatók:  
2
Cikkek:  
763
Webcímek:  
11

Kapcsolat

Pyrgos Görög Zenekar Néptánc Együttes

Szeretne többet tudni rólunk? 
Hívjon fel, vagy írjon egy e-mailt.

weboldalunk: Pyrgos.hu 

 

Megosztás

Pyrgos sablon beállítása

Color

For each color, the params below will be given default values
Blue Oranges Red

Body

Background Color
Text Color

Header

Background Color

Spotlight3

Background Color

Spotlight4

Background Color

Spotlight5

Background Color

Footer

Select menu
Google Font
Body Font-size
Body Font-family
Direction